Mi a sikeres MLM cégek titka?

2016. szeptember 30. 12:45 - Mtrvic

Az MLM rendszerű cégek berobbanása óta sokan próbálkoztak már hasonlóval Magyarországon, de az igazság az, hogy többen buktak el, mint ahánynak sikerült maradandót alkotnia. Utóbbiak esetében nem is feltétlenül azokra gondolunk, akik silány terméket próbáltak rásózni a vevőkre, vagy esetleg a törvénytelenség határát súrolta a tevékenységük. Tényleg sok olyan cégről tudunk, akik valami jót szerettek volna, de mégis elbuktak. Ezeknek a cégeknek nagyjából ugyanaz a két fő problémájuk volt, amik azonban szorosan összefüggenek egymással.

40855736_l.jpg

Egy MLM szisztéma szerint működő cég sikere csak és kizárólag azon múlik, hogy az értékesítői milyen eredményesen tudnak dolgozni. Mennyit adnak el és főleg hány olyan új embert hoznak be a rendszerbe, akik szintén jól értékesítenek. A cégvezetőnek ennek fényében az egyik legfontosabb dolga, hogy maximálisan az értékesítők keze alá dolgozzon, olyan rendszert dolgozzon ki, ami jól működik és könnyen kezelhető mindenki számára.

 

Értékesítők nélkül nincs siker

Amellett, hogy mindig lesznek új belépők, akiknek még minden új, az elmúlt 20-25 évben azért kitermelt a szakma egy olyan értékesítői réteget, akiknek a kisujjában van a hálózatépítés.

Az MLM nagyágyúinak és közepesen teljesítő vén rókáinak szinte mindegy, hogy mibe vágnak bele, olyan szintű tudás és kapcsolati háló van a birtokukban, ami anyagiakban is könnyen mérhető.

Őket nem kell meggyőznie egy új, vagy új arculattal jelentkező MLM cégnek, a hálózati ábra, a juttatási rendszer és a szoftveres háttértámogatásra tekintve azonnal tudják, hogy jó helyen járnak-e.

Ezeknek a tapasztalt értékesítőknek eszükbe sem jutna egy olyan céggel együttműködni, amelyiknek nincs megfelelő webes felülete, hiszen a gyenge szoftvereknek köszönhetően akár több hónap kemény munkája is elszállhat.

 

Stabil háttér kell egy sikeres cégnek

A stabil háttér nemcsak az anyagi biztonságot, vagy a nagy tudást jelenti. Sajnos ezek még önmagukban nem garantálják a sikert, ahhoz hogy az értékesítők optimális munkakörülményei biztosítva legyenek, az ő hátterüket is stabilizálni kell. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a jutalékos rendszer átlátható és kiszámítható legyen, és az értékesítők is pontosan lássák az üzleti folyamatokat.

Ehhez atombiztos MLM szoftverre van szüksége a cégnek, és ez a XXI. században nem opció, vagy plusz, hanem a kötelező minimum. Még aznap talál az értékesítő másik céget, ha nincs ezekkel megelégedve, éppen ezért ezen a területen nem szabad garasoskodni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mlmszoftver.blog.hu/api/trackback/id/tr7411754285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása